Még mindig nem hiszem el… Olyan, mintha csak álmodnék! Először 1993-ban, a Brass Age zenekar tagjaként ültem mögötte a zenekari buszban, utoljára szeptember 15-én, Szakcsival… Mi történik? Felfoghatatlan… Olyan volt Ő, mint aki örökké ott lesz ha kell, meg akkor is ha nem számítasz rá. Aztán mégis jön… Kivel megyünk? Zolival! Az jó, akkor minden rendben lesz… A music-business Toyotája: semmi sallang, csak a laza profizmus, bármikor bárhonnan bárhová pontosan, precízen, professzionálisan, de nem utolsó sorban kedvesen és emberi módon. Kezdetben a sok étlap a kocsiban, aztán meg a DVD lejátszó, később már az sem kellett, csak a viccek. Pillanatok alatt ráállt az agyam a frekvenciádra és egymás után ontotttuk magunkból a nagyobbnál-nagyobb hülyeségeket. Mostanra már nem annyira bírom a kilómétert, de Veled ez is mindig más volt. Köszönöm a sok-sok viccet és hogy mindig hazahoztál, bármi is volt. Nagyon fogsz hiányozni mindnyájunknak!
Jó utat Neked!